Zelenszkij szerint a megszállók mindent megtesznek azért, hogy az ukránok többé ne szólaljanak meg oroszul

2022. március 27. – 04:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az oroszok mindent megtesznek az orosztalanításért Ukrajnában, ráadásul „történelmi bűnöket” követnek el a Holokauszt-emlékművek elleni támadásokkal – erről beszélt szombatról vasárnapra virradó éjjel közzétett beszédében Volodimir Zelenszkij. Szerinte nincs nyelvi probléma Ukrajnában, és soha nem is volt, de

„az orosz megszállók most mindent megtesznek azért, hogy a nép ne beszéljen többé oroszul, mert a nyelvet egyből a robbantásokkal és gyilkosságokkal azonosítják”.

Az ukrán elnök szerint amíg a nyugati partnerek egymás között „ping-pongoznak” a fegyverszállításról, addig Európa lakóinak többsége szerinte egyértelműen amellett van, hogy szállítsanak harci repülőket Ukrajnának.

Fegyvereikkel ugyan tartani tudják még a frontot, de Zelenszkij szerint Mariupol felszabadításához tankokra lesz szükség. Ehhez pedig nem lesznek elegek azok az elhagyott orosz tankok, amelyeket folyamatosan szállít a védelmi erőknek az ukrán „traktoros hadosztály”. Az ukrán elnök beszédéről részletesen itt olvashat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!