Közös energiabeszerzés mellett döntöttek az EU tagországai

2022. március 25. – 22:54

frissítve

Közös energiabeszerzés mellett döntöttek az EU tagországai
Kiriákosz Micotákisz görög, Pedro Sanchez Perez Castejon spanyol és Níkosz Anasztasziádisz ciprusi miniszterelnök a csúcs előtt – Nicolas Economou / NurPhoto / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Kétnapos csúcstalálkozó után az EU vezetői beleegyeztek a gáz, a cseppfolyósított földgáz (LNG) és a hidrogén közös vásárlásába annak érdekében, hogy lenyomják a fogyasztói árakat.

Ursula von der Leyen az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel közösen tartott sajtóértekezletén, pénteken azt mondta, hogy az energiahordozók közös vásárlásával

az EU ki fogja használni kollektív alkuerejét.

„Ha a gázpiacot nézzük, a globális vezetékes gázpiac 75 százalékát az európai adja. Tehát óriási vásárlóerőnk van” – mondta Von der Leyen, aki hozzátette, hogy ahelyett, hogy a tagállamok túllicitálnák egymást, és azáltal megemelnék az árakat, összevonják a keresletet.

Az elnök szerint eljött az idő, hogy az EU felülvizsgálja az európai uniós energiapiac felépítését, továbbá infrastrukturális fejlesztésekre van szükség a tárolókapacitás bővítésére. Elmondta, noha a tagországi vezetők megpróbáltak kompromisszumot találni a megugró energiaköltségek kezelésére, nem sikerült megállapodniuk a gáz és az elektromos áram árplafonjairól. Az erre vonatkozó javaslatát az Európai Bizottság májusban mutatja be.

A tagországok vezetői támogatták az Európai Bizottság terveit, amik a kötelező gáztartalék létrehozását írnák elő a tagállamoknak.

Az EU korábban megállapodott Joe Biden amerikai elnökkel egy új partnerségről, hogy csökkentse Európa függőségét az orosz energiahordozóktól, Washington vállalta, hogy a nemzetközi partnerekkel együttműködve már az idén legalább 15 milliárd köbméternyi cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítását biztosítja az európai piac számára.

Az Európai Bizottság pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy együtt fog működni az uniós tagállamokkal, hogy legalább 2030-ig stabil, évente mintegy 50 milliárd köbméter keresletet biztosítson az amerikai LNG-termékek iránt.

Az uniós csúcstalálkozó első munkanapján elfogadott zárónyilatkozatban a tagországi vezetők hangsúlyozták: a bevezetett szankciók képesek arra, hogy meghiúsítsák Oroszország képességét az Ukrajna ellen indított agresszió folytatására, azonban az intézkedések széles körű betartására van szükség.

Itt tudja elolvasni a cikkünket arról, hogy mi lenne Magyarországgal orosz gáz nélkül.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!