Belgrádba költözik az orosz e-sport-egyesület, melynek játékosai nemrég még Putyintól kaptak gratuláló levelet

2022. március 25. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Az egészen eddig moszkvai székhelyű Team Spirit csütörtökön jelentette be, hogy a jelenleg is zajló események miatt az orosz fővárosban meglévő infrastruktúrájuk fejlesztése helyett a továbbiakban inkább arra fókuszálnak majd, hogy a klub minden alkalmazottját és csapatát átköltöztessék a szerb fővárosba. Mint írták, az e-sportok mindig is a hozzáférhetőségük miatt tudtak kitűnni, hiszen bárki előtt nyitva volt az ajtó, függetlenül attól, hogy hol élt, miben hitt és mit csinált. Az Oroszország és Ukrajna között kialakult helyzet viszont ebbe is belerondított, a körülmények miatt pedig etikai és gyakorlati szempontból is a költözés tűnt a legjobb megoldásnak.

Az egyesület konkrétan nem mondta ki, hogy háború zajlik a két ország között, de ahogy azt a poszt alatt kiemelték, ennek nem az az oka, hogy félnek használni a szót. Mint írták, korábban közleményekben is használták már, és nem is tervezik visszavonni ezeket. És hát persze azért sem lehet felróni ezt nekik, mert a március elején rendezett meghívásos Dota 2-es tornán, a GAMERS GALAXY: Invitational Series Dubai 2022-n az egyesület csapatának tagjai peace, vagyis béke feliratú pólókban mentek ki az OG elleni meccsükre.

A Team Spirit egyébként sokáig nem tartozott az elég erős orosz e-sport-szcéna legjobb klubjai közé, tavaly októberben azonban egyértelműen bekerült az élbolyba, miután a Dota 2-es csapatuk megnyerte a játék legrangosabb tornáját, a kvázi világbajnokságnak számító The Internationalt. Ezzel minden idők legnagyobb e-sportos nyereményét vihették haza, 18  208  300 dollárt, vagyis akkori árfolyamon átszámolva durván 5,67 milliárd forintot kerestek a csapat tagjai a győzelemmel.

A siker után még Vlagyimir Putyin orosz elnök is gratulált a játékosoknak, a Kreml hivatalos oldalán közzétett levelében minden jót és további sikereket kívánt nekik, és arról írt, hogy bebizonyították, az orosz e-sportolók mindig az eredményekre fókuszálnak, és a legmagasabb csúcsokat is képesek meghódítani.

Kövess minket Facebookon is!