Esélytelenként, óriási menetelés után vitte el egy orosz csapat minden idők legnagyobb, 5,6 milliárd forintnyi e-sport-nyereményét

2021. október 18. – 12:18

frissítve

Esélytelenként, óriási menetelés után vitte el egy orosz csapat minden idők legnagyobb, 5,6 milliárd forintnyi e-sport-nyereményét
A Team Spirit játékosai a győzelem után. Fotó: Dota 2 The International / Flickr

Másolás

Vágólapra másolva

Óriási meglepetésre az orosz Team Spirit nyerte meg a Dota 2 videójáték legrangosabb tornáját, a kvázi világbajnokságnak számító The Internationalt, miután a vasárnapi döntőben megverték a sokkal esélyesebbnek számító kínai PSG.LGD-t. Az oroszok a jó csoportkörös szereplés után a kieséses szakaszban rögtön az első meccsen kikaptak a főágon, a vigaszágon viszont megállíthatatlanok voltak, többek közt a regnáló bajnok OG-t is kiütve küzdötték el magukat a döntőig, ahol egy ötmeccses, végletekig kiélezett thrillerben húzták be a győzelmet. Ezzel minden idők legnagyobb e-sportos nyereményét vihették haza,

egészen pontosan 18  208  300 dollárt, vagyis átszámolva durván 5,67 milliárd forintot keresett a Team Spirit csapata a győzelemmel.

Nem volt egyszerű összehozni

A tizedik The Internationalt eredetileg Svédországban tartották volna, a koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők a halasztás mellett döntöttek, a terv pedig az lett, hogy idén Stockholmban pótolják majd be a tornát. Júniusban kiderült, hogy bár korábban a svédek ígéretet tettek arra, hogy a The Internationalre kiterjednek majd azok a kivételek, amiket más profi sportesemények is élveznek, a svéd sportszövetség nem szavazta meg az e-sportok elfogadását, ami számos akadályt gördített a lebonyolítás elé.

A játékot fejlesztő Valve végül nem is tudott dűlőre jutni a svéd kormánnyal, emiatt úgy döntött, hogy Bukarestbe viszi a tornát, ahol nézők is lehetnek majd az ennek otthont adó, 55 ezer férőhelyes bukaresti Nemzeti Arénában. A Telex korábban megkereste Biró Balázst, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) elnökét, hogy felmerült-e esetleg magyar részről, hogy lobbizzanak az otthonát vesztett The Internationalért, amelynek új helyszíne hosszú idei a levegőben lógott. Biró erre azt mondta, hogy

felvetődött az ötlet, de végül nem léptek kapcsolatba a szervezőkkel, mert az ilyen volumenű és típusú események szervezése a kiadók által erősen szabályozott, az előkészületeik pedig hosszú ideig tartanak.

A HUNESZ elnöke azt is hozzátette akkor, hogy a The International főszervezője a 2016-os Manila Major óta számos nagy tornát rendező, a dotás közösségben közkedvelt PGL, amelynek Bukarestben van a főhadiszállása, így kézenfekvő volt, hogy oda mozgatják át a rendezvényt. Biró kérdésünkre elmondta, hogy természetesen megvan a szándék a HUNESZ-ben, hogy nemzetközi tornát hozzon Magyarországra a jövőben, de csak kellő felkészüléssel és pontos előkészületekkel.

A bukaresti Nemzeti Aréna – Fotó: Dota 2 The International / Flickr
A bukaresti Nemzeti Aréna – Fotó: Dota 2 The International / Flickr

Így aztán nem lett magyar The International, de Romániában sem ment minden zökkenőmentesen. Néhány nappal a kezdés előtt a Valve bejelentette, hogy a romániai járványhelyzet miatt lefújják a korábban beindított jegyértékesítést, és közönség nélkül rendezik meg a versenyt. Így végül csak a szakértők, a csapatok, a stábok, illetve a lebonyolításhoz szükséges személyzet lehetett jelen a helyszínen, ami élőben alighanem rontotta az élményt, az online közvetítéseken viszont nem kellett nélkülözni a szurkolást, végig szólt a mesterséges éljenzés. Emiatt egyébként egy ismerősöm azzal írt rám, hogy nevetséges, hogy nem mutatják az embereket, nekem kellett felvilágosítanom, hogy ennek oka az, hogy nincs ott senki, szóval a jelek szerint egész élethűre sikerült a dolog. Ja, és a közvetítést nézők is befolyásolhatták az éljenzést, Twitchen külön gomb volt a virtuális szurkolásra.

Megérte a sötét lóra tenni

A meglehetősen göröngyös út végén viszont végül csak sikerült megrendezni az elhalasztott Internationalt, az pedig megint kiderült, hogy ha egy kicsit is ért valaki a Dota 2-höz, akkor nehezen fog jobb szórakozást találni e-sportos vonalon ennél. Ahogy arról korábban már írtunk is, a kvalifikációs tornák is tartogattak izgalmakat, élükön a nyugat-európai selejtezővel, amely nemcsak a kétszeres bajnok OG, hanem a legutóbb döntős Team Liquid és a sztárokkal tűzdelt Team Nigma utolsó esélye is volt a kijutásra. Itt végül az OG győzött, de a Tundra Esports alaposan megizzasztotta őket a döntőben, úgyhogy nagyon optimistának kellett lenni ahhoz, hogy valaki elhiggye, összejöhet a címvédés – pláne a júniusban visszavonult Anathan „ana” Pham nélkül.

Az OG játszik a 2021-es The Internationalen – Fotó: Dota 2 The International / Flickr
Az OG játszik a 2021-es The Internationalen – Fotó: Dota 2 The International / Flickr

Kínából az Elephant nevű, a Dota 2-ben hagyományosan nagyon erős ottani szcéna veteránjaival teletűzdelt csapat nyerte meg a kvalifikációs tornát, de amekkora felhajtás övezte őket előzetesen, akkora csalódást okoztak végül. A pocsék csoportkör után egyből vigaszágon kezdték a kieséses szakaszt, ahonnan a másik csoportban ugyancsak alulteljesítő Evil Geniuses az első körben búcsúztatta őket. A Kelet-Európában győzedelmeskedő Team Spirit viszont sokkal jobban muzsikált,

dacára annak, hogy a kapitány Jaroszlav „Miposhka” Najdenovon kívül mindegyik játékosuk most először volt ott az Internationalen.

Az orosz csapat váratlanul jól szerepelt a csoportkörben, így a főágon kezdhette meg a kieséses szakaszt, itt azonban rögtön ki is kapott a másik csoportot megnyerő kínai Invictus Gamingtől, így kettő helyett öt párharc várt rájuk a döntőig. A Team Spirit nem rettent meg a kihívástól, sorra verte meg az ellenfeleit, beleértve ebbe az előző két tornát megnyerő OG-t, a saját régiójukban náluk erősebbnek számító Virtus.prót, az őket vigaszágra küldő Invictus Gaminget és végül a legendás Clement „Puppey” Ivanov által vezetett európai szupercsapatot, a Team Secretet is.

A döntőben aztán az előző két tornán is dobogós helyen végző, hosszú évek óta élcsapatnak számító PSG.LGD várta őket, akik idén toronymagas esélyesnek számítottak, a formájukat pedig jól mutatta, hogy a döntőig összesen két meccset vesztettek el a huszonháromból. Ehhez képest a döntőben rögtön 2-0-s hátrányba kerültek, de gyorsan megmutatták, hogy nem lehet leírni őket, és két nagyon meggyőző meccsen kiegyenlítettek, így ötödik, döntő meccsre kényszerítették a Team Spiritet. Itt viszont megint az oroszok kerültek nyeregbe, és bár eleinte úgy tűnt, hogy a PSG.LGD előnyt tud kovácsolni magának, végül legyűrték őket, és megkoronázták a csodába illő menetelésüket.

A Team Spiritnél a legnagyobb dicséret egyértelműen a 19 éves Magomed „Collapse” Halilovot illeti, akire a legtöbb meccsen egyáltalán nem volt válasza az ellenfeleknek, de ennek ellenére lehet, hogy többen fognak emlékezni a maga 18 évével a torna legfiatalabb játékosának számító Ilja „Yatoro” Muljarcsukra. Az ukrán játékos amellett, hogy zavarba ejtően sok hőssel játszott, rekordot is döntött azzal, hogy két rampage-et (ez az, amikor gyors egymásutánban öt ellenséges hőst öl meg valaki) hozott össze, majd a Team Secret ellen a vigaszági döntőben ehhez hozzátett egy harmadikat is, amivel el is intézte a döntőbe jutást a csapatának.

Röpködnek a milliárdok

Az orosz csapat ezzel minden idők legnagyobb e-sportos fődíját nyerte meg: az International idei összdíjazása 40 018 195 dollár, vagyis átszámolva 12 462 106 123 forint volt, a győztes ennek kicsit kevesebb mint a felét, 18 208 300 dollárt, vagyis 5 669 336 288 forintot kapott. Az öt játékosra lebontva ez fejenként 3 641 660 dollárt, azaz 1 133 714 307 forintot jelent. A legtöbbet kereső e-sportolók ranglistájának élén még így is az OG duplázó játékosai állnak, az első helyen Johan „N0tail” Sundsteinnel, aki már évekkel a két TI-győzelme előtt is elismert játékos volt, többek közt a Fnatic és a Team Secret tagjaként is ért el sikereket.

Az International idén sorozatban hatodjára is megdöntötte a legnagyobb összdíjazású e-sport-esemény rekordját, majdnem 6 millió dollárt vert a 2019-es tornára. A Valve egyébként 2011 óta minden évben 1,6 millió dollárral járul hozzá az összdíjazáshoz, a fennmaradó összeget a rajongók és a Dota 2-játékosok teszik hozzá a játékban megvásárolható Compendiummal (ez egyfajta battle pass, aminek megvételével egy rakás játékbeli tárgyat lehet feloldani).

A Valve minden erre elköltött pénz negyedét hozzáadja a nyereményalaphoz, ahogy pedig az az idei, 40 millió dollár feletti összegből jól látszik, az emberek szívesen költenek is a Compendiumra.

Összehasonlításképp a műfaj másik nagy titánja, a League of Legends mögött álló Riot Games 2 225 000 dolláros összdíjazást biztosít az idei világbajnokságra – ami éppen most zajlik, az utóbbi időszakban rendhagyó módon párhuzamosan ment a Worlds 2021 és az International –, vagyis a közösségi támogatást lefejtve a Valve valójában kevesebb pénzzel száll be a buliba. A legnagyobb tornák mellett mindkét játék esetében vannak regionális ligák saját díjazással – a Dota 2 esetében ezeket tavaly februárban jelentették be, a Riot már régebb óta ezt a rendszert követi –, illetve a szezonok között a régiók legjobb csapatait összesítő tornák is. A League of Legends esetében az a Mid-Season Invitational (MSI), a Dota 2-nél pedig a Counter Strike-hoz hasonlóan úgynevezett Majorök vannak.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!