Bukarestben rendezik meg újra az egyik legrangosabb e-sport-tornát, a The Internationalt

2021. július 8. – 10:24

frissítve

Bukarestben rendezik meg újra az egyik legrangosabb e-sport-tornát, a The Internationalt
Forrás: STR / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év kihagyás után a romániai Bukarestben rendezik meg idén októberben a Dota 2 videójáték legrangosabb tornáját, a The Internationalt, ahol a csapatok az e-sport történetének eddigi legnagyobb, 40 018 195 dolláros, vagyis több mint 12 milliárd forintos összdíjazásáért szállnak majd versenybe – jelentette be a játék hivatalos oldalán a fejlesztő Valve.

A csoportkör október 7–10-ig fog tartani, a kieséses szakasz október 12-én indul, a döntőt pedig október 17-én rendezik majd meg. A tizedik The Internationalt eredetileg Svédországban tartották volna, a koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők a halasztás mellett döntöttek – ellentétben a Kínában rendezett LoL-vb-vel, amit jelentősen módosítva ugyan, de sikerült lebonyolítania a Riotnek, méghozzá váratlanul jól.

A terv az volt, hogy a tavaly elmaradt tornát az eredeti terveknek megfelelően Stockholmban rendezik meg idén, a Valve pedig többször kapott garanciát a svédektől arra, hogy a tornára kiterjednek majd azok a kivételek, amiket más profi sportesemények is élveznek. Júniusban ugyanakkor jött a hidegzuhany, kiderült, hogy a Svéd Sportszövetség nem szavazta meg az e-sportok elfogadását a sportszövetségbe.

Így az egyetlen kiút az maradt a Valve számára, hogy megkérte a svéd belügyminisztert, hogy minősítse át a The International 10-et profi sporteseménnyé, a kérésüket azonban rögtön elutasították.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a TI10-re érkezők hasztalanul folyamodtak volna a beutazáshoz szükséges vízumhoz, de még az olyan EU-n kívüli országokból az eseményre utazók belépéséről is a határőrök döntöttek volna, akiknek egyébként nem kellene vízum a Svédországba lépéshez. A Valve többször megpróbált egyeztetni a svéd kormánnyal a döntés miatt, de nem jutottak dűlőre – ami a svédeknél heteken át húzódó kormányválság fényében nem is meglepő –, így elkezdtek alternatív helyszíneket keresni a tornának.

Ez az alternatív helyszín lett végül Bukarest, ami amúgy logikus döntésnek is tűnik, Bukarestben számos nagy presztízsű e-sport-tornát rendeztek már, köztük a legmagasabb szintű Counter Strike: Global Offensive versenyekkel. A tornának az 55 ezer férőhelyes bukaresti Nemzeti Aréna ad otthont, ahol többek közt a román fociválogatott is játssza a meccseit, de 2012-ben Európa-liga-döntőt is rendeztek már itt.

Az idei The International egyébként már a selejtezők alatt is elég izgalmassá vált, elsősorban a jelenleg is zajló nyugat-európai, illetve kínai kvalifikációs tornákon szereplő csapatok miatt. Utóbbin kellene kiharcolnia a szereplést a Team Nigmának, a Team Liquidnek és az előző két tornát megnyerő, ám idén megint csak szenvedő OG-nek is, utóbbin pedig olyan csapatok feszülnek egymásnak, mint a The Internationaleken sokszor jó teljesítményt nyújtó EHOME, vagy a kínai sztárjátékosokból összerakott Elephant.

Az OG játékosai ünnepelnek a megnyert döntő után 2019-ben a sanghaji The Internationalen – Forrás: Ding zhenjie / Imaginechina / Imaginechina via AFP
Az OG játékosai ünnepelnek a megnyert döntő után 2019-ben a sanghaji The Internationalen – Forrás: Ding zhenjie / Imaginechina / Imaginechina via AFP

Azt már tényleg csak a hardcore rajongóknak tesszük hozzá, hogy a nyugat-európai tornán nemcsak az lesz a kérdés, hogy a címvédő egyáltalán kijut-e a TI10-re, hanem az is, hogy megmarad-e a jelenleg a Team Nigmánál játszó Kuro „KuroKy” Salehi Takhasomi sorozata, aki eddig minden The Internationalen ott volt. Rajta kívül egyetlen ilyen játékos van még, a Team Secret kapitánya, Clement „Puppey” Ivanov, akinek oldalán tíz éve még a Natus Vincere kötelékében TI-t is nyert.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!