Veszélyesnek tartja a Pentagon, hogy Oroszország nem zárta ki az atomfegyver bevetését

2022. március 23. – 05:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elítélte a Pentagon Dmitrij Peszkov keddi kijelentését, miszerint Oroszország bevetne atomfegyvert, ha az állam létét éreznék veszélyben, írja a BBC. John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerint Moszkva megjegyzései a nukleáris fegyverekről „veszélyesek”, és „egy felelős atomhatalomnak nem így kellene viselkednie”.

Igaz, a védelmi minisztérium a bírálaton kívül egyelőre nem tesz komolyabb lépéseket, de „minden nap figyelemmel kísérik a helyzetet”, mondta Kirby.

Leon Panetta volt amerikai védelmi miniszter szintén bírálta Peszkov megjegyzését, amivel szerinte Oroszország „lehetséges ürügyet keres kis hatóerejű nukleáris fegyverek használatára”:

„Azt gondolom, valóban aggasztó, hogy Oroszország legalábbis fontolgatja ennek a lehetőségét. Nem tudom, hogy ez meg fog-e történni. Szerintem Putyinnak még mindig aggódnia kellene amiatt, hogyan reagálna erre az USA, és hogy milyen hatással van ez a saját túlélési esélyeire.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!