Az orosz űrhajósok szerint a sárga-kék kezeslábasuknak semmi köze Ukrajnához, ők Putyinnal vannak

2022. március 20. – 11:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország tagadta és fantáziálásnak nevezte, hogy az orosz űrhajósok azért viseltek sárga-kék kezeslábast a Nemzetközi Űrállomásra megérkezve, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat Ukrajnával.

Az egyik űrhajós azt mondta, a legénység minden tagja körülbelül hat hónappal az indulás előtt választja ki a színeket, mivel a ruhákat egyedileg kell megvarrni. A sárga-kék színeket pedig azért választották, mert mindhárman a Bauman Moszkvai Állami Műszaki Egyetemen végeztek, ezek pedig az egyetem színei.

Az orosz űrügynökség minderről így írt a Telegramon: „Nem kell rejtett jeleket vagy szimbólumokat keresni az egyenruhánkban. Egy szín egyszerűen csak egy szín. Semmilyen módon nem kapcsolódik Ukrajnához. Ezekben a napokban, bár az űrben vagyunk, együtt vagyunk az elnökünkkel és a népünkkel”. Ehhez pedig egy képet is csatoltak az egyetem kék-arany színű címeréről. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!