Segítséget kér egy Kijevhez közeli állatkert, hogy kimenthessék az állatokat

2022. március 19. – 02:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán fővárostól körülbelül 25 kilométerre északra van a 12 hónap nevű állatkert, melynek üzemeltetői most segítséget és adományokat várnak, ugyanis a helyzetük rosszra fordult.

A Kyiv Independent szerint elsősorban az állatok elszállítását nem tudják megoldani saját erőből, emellett pedig élelmet is kérnek az olyan állatoknak, melyek evakuálása nehezen lenne megoldható. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a tájékoztatás szerint már több állat is elpusztult, mert az állatkert készletei kifogyóban vannak.

A Kijevtől északra található területeket több várost is orosz támadás ért az utóbbi egy-másfél hétben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!