Hetet már elkaphattak a Lupin-stáb álarcos kifosztói közül

2022. március 19. – 08:34

Hetet már elkaphattak a Lupin-stáb álarcos kifosztói közül
Omar Sy, a Lupin főszereplője – Fotó: Emmanuel Guimier / Netflix

Másolás

Vágólapra másolva

Hét ember ellen vádat emeltek a Lupin című francia sikersorozat stábja elleni rablótámadás ügyében nyomozó hatóságok, írja a BBC.

Február 25-én történt maga a bűncselekmény: nagyjából húsz símaszkos rabló petárdákat és tűzijátékokat durrogtatva rontott rá a filmforgatás résztvevőire Nanterre párizsi előváros Pablo-Picasso negyedében, ahol jelen volt a sorozat főszereplője, a Lupint alakító Omar Sy is. Senki sem sérült meg, de az elkövetők 300 ezer euró (110 millió forint) értékű felszerelést vittek magukkal.

Az ellen a hét ember ellen, akiket már megtaláltak, bűnszervezetben elkövetett fegyveres rablás címén emeltek vádat. Az AFP szerint a legfiatalabb közülük csak 13 éves, a legidősebb 21. Hárman őrizetben vannak, a többi négy mellé csak felügyeletet rendeltek el. A rendőrség folytatja a nyomozást a többi elkövető után.

Az ellopott holmi egy része megkerült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!