Lviv polgármestere: Nem a repülőteret, hanem egy mellette álló épületet talált el a rakéta

2022. március 18. – 07:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem a repülőteret találta el Lvivben az a rakéta, ami miatt sűrű füst érkezett a nyugat-ukrajnai városra – ezt Lviv polgármestere közölte Telegramon. Andrij Szadovij hozzátette, a repülőtér mellett egy épület sérült meg a támadásban, ennek pontos helyét viszont nem közölheti, és arra kérte a helyieket, ne osszanak meg fotókat az eset helyszínéről.

„Egy autószállító vállalat épületének ablakai rongálódtak meg. A helyszínen még tisztázzuk a körülményeket, és később értesítünk mindenkit a részletekről”

közölte üzenetében Szadovij.

A BBC azt írja, egyelőre nem erősítették meg, hogy valóban orosz rakéta találta-e el a nemzetközi repülőtér melletti épületet – azonban ha igen, akkor ez a péntek reggeli eset lenne a legközelebbi támadás, ami elérte az invázió során Lviv városát.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!