A kínai elnök szerint a konfliktus nem szolgálja senki érdekét

2022. március 18. – 15:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök péntek délután egy videokonferenciát tartottak, egyelőre csak a kínai állami média beszámolóját lehet ismerni a beszélgetésről.

A CCTV szerint a kínai elnök azt mondta az orosz-ukrán háborúról, hogy

„az országok közötti viszonyok nem juthatnak el katonai összecsapásokig. A konfliktus és a konfrontáció nem áll senkinek az érdekében. A béke és a biztonság a nemzetközi közösség legféltettebb kincsei.”

Hszi Csin-ping szerint az ukrán válság olyasmi, „amit nem szeretnének látni”.

A kínai elnök szerint Kínának és az Egyesült Államoknak a két ország közötti viszonyát jó úton kell tartani, és mindkettőnek el kell majd viselnie a nemzetközi felelősség terhét, hogy elérhető legyen a világbéke.

Amerikai értesülések szerint Kína korábban annak mutatta jeleit, hogy hajlandó lenne pénzzel vagy fegyverekkel támogatni Oroszországot az ukrán megszállásban. A Fehér Ház szóvivője szerint a pénteki beszélgetés annak a próbálkozásnak a része volt, hogy a két ország között nyitott maradjon a kommunikáció.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!