Hiába akar, a Burger King és a Marks & Spencer nem tud kivonulni Oroszországból
2022. március 17. – 21:42
Számos világmárka döntött már úgy, hogy kivonul, felfüggeszti működését, illetve elérhetetlenné teszi a szolgáltatásait Oroszországban. Akik viszont nem, azok kapják az ívet például az ukrán külügyminisztériumtól, ami nemrég közzétett egy szégyenlistát az orosz piacon még jelen lévő nagy cégekről. Szerepelt ezen a Burger King is, amiről azonban most kiderült: hiába szerette volna, nem tudja meglépni a kivonulást, orosz éttermeit ugyanis teljes egészében egy helyi franchise-partner (egy bizonyos Alexander Kolobov) üzemelteti, aki visszautasította az erre irányuló kérést. A Burger Kingnek elvileg lenne lehetősége jogorvoslatra, de ehhez az orosz kormánnyal kellene együttműködnie, ami nem fog mostanában megtörténni.
A Marks & Spencer hasonlóan járt, egy török cégre bízta 48 orosz üzletének üzemeltetését, ami most nem működik együtt az angol vállalattal a kivonulásban.
(Sky News)