Csütörtökön is folytatódik a tárgyalás az ukránok és oroszok között

2022. március 17. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatódnak a tárgyalások, mindkét fél katonai, politikai és humanitárius kérdésekről tárgyal, mondta az az orosz külügyminisztérium csütörtökön.

A tárgyalások továbbra is videón keresztül zajlanak. Szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy „komolyan tárgyalnak” Ukrajna semleges státuszáról, és „vannak teljesen konkrét megfogalmazások, amelyek véleményem szerint közel állnak a megállapodáshoz”.

Az ukrán békedelegáció egy 15 pontból álló előzetes béketervvel állt elő az oroszoknak, amelynek értelmében az orosz csapatok kivonásáért cserébe semlegességet vállal Ukrajna, és elfogadják a fegyveres erőik korlátozását.

A Kreml külön azt is mondta, hogy az Ausztriához hasonló demilitarizált Ukrajna létrehozásának gondolata kompromisszumnak tekinthető ahhoz, hogy befejeződjön a háború. Ausztriának saját hadserege van, de az 1955-ös osztrák államszerződés és az alkotmány semlegességre kötelezi, ami tiltja a katonai szövetségekbe való belépést és külföldi katonai bázisok létesítését osztrák területen. Egy hasonló megállapodás értelmében Ukrajna valószínűleg nem tudna csatlakozni a NATO-hoz. (Sky News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!