A Nemzetközi Büntetőbíróság „zéró toleranciát” akar az ukrajnai gyerekek elleni bűntettek esetében

2022. március 17. – 00:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) legfőbb ügyésze ragaszkodik a „zéró toleranciához” a gyermekek elleni bűncselekményekkel szemben – írja a Sky News.

A bíróság ugyanígy áll hozzá a szexuális és nemi alapú bűncselekményekhez is.

Az ICC hivatalos vizsgálatot indított az Ukrajnában elkövetett lehetséges háborús és emberiség elleni bűncselekmények ügyében, a főügyész szerint a bíróság minden oldalról meg fogja vizsgálni a konfliktust.

Karim Khan főügyész ezért nemrég rövid utazást tett Ukrajnában, ahol találkozott az ország külügyminiszterével és főügyészével, valamint virtuális úton tárgyalt Zelenszkij elnökkel is.

„Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy zéró tolerancia legyen a szexuális, nemi alapú erőszakkal vagy a gyermekek elleni bűncselekményekkel szemben, és ez csak fontosabb lesz, ahogy a városi hadviselés fokozódik” – mondta Khan.

„Senkinek, akinek fegyvere, rakétája, repülője vagy aknavetője van, nincs engedélye arra, hogy civileket vegyen célba. A polgári objektumokat és a civileket védeni kell. A hadifoglyokkal emberségesen kell bánni” – tette hozzá.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!