Svájc tovább bővítette Belarusszal szembeni szankcióit

2022. március 16. – 11:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió lépéseivel párhuzamosan Svájc is tovább bővítette a Belarusszal szemben bevezetett szankciókat. A további szigorításokat azzal indokolták, hogy Minszk támogatást nyújt Oroszország Ukrajna elleni háborújához.

A szigorítások elsősorban a pénzügyi és a kereskedelmi szektort érintik, valamint megtiltják azon termékek belarusz exportját, amelyeket katonai célokra is fel lehet használni. Az importtilalmat kiterjesztették a faipari, acél- és vasipari termékekre is, illetve betiltották a belarusz jegybankkal folytatott tranzakciókat is.

Svájc szintén párhuzamosan az Európai Unióval az Oroszországra kirótt szankciókon is szigorított, és átvett uniós intézkedéseket is, kizártak több orosz bankot a nemzetközi tranzakciók végrehajtásához szükséges SWIFT kommunikációs hálózatból, és a pénzügy szolgáltatásokra és bizonyos termékekre vonatkozó exportkorlátozásokat is bevezetett. A büntető intézkedésekkel párhuzamosan a március elején a svájci kormány arról is határozott, hogy a háború elől menekülő ukrán állampolgárokat egyelőre a hagyományos menekültügyi eljárás nélkül befogadják.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!