Oroszország hivatalosan is kilépett az Európa Tanácsból

2022. március 15. – 19:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz külügyminisztérium kedd este jelentette be a kilépés tényét, hozzátéve, hogy a Tanács főtitkára, Marija Pejčinović Burić már meg is kapta a kilépésről szóló értesítőt. A CNN beszámolója szerint a közlemény kiemelte azt is, hogy a kilépés oka az, hogy a szervezet február 25-én, egy nappal az orosz támadás megkezdése után felfüggesztette a tagságukat, álláspontjuk szerint ugyanis a NATO és az EU eszközként használja fel a Tanácsot az oroszok ellen.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy az Európa Tanácsnak ki kellene zárnia az oroszokat. Ez elsőre meglepőnek tűnhetett, hiszen Oroszország éppen múlt csütörtökön jelentette be, hogy kilép a Tanácsból, azonban van jelentősége, a szervezetből ugyanis korábban még sosem zártak ki egyetlen országot sem. A lépésnek ugyanakkor vannak hátulütői, többekben is felmerültek már olyan aggályok, hogy a kilépés nyomán még jobban csorbulnak majd az oroszok emberi jogai, egyesek szerint pedig a halálbüntetés visszaállítása előtt is megnyílt ezzel az ajtó.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!