A lengyel miniszterelnök-helyettes már NATO-békemissziót küldene Ukrajnába

2022. március 15. – 23:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Janša szlovén miniszterelnökkel, valamint Jarosław Kaczyński lengyel miniszterelnök-helyettessel tárgyalt Kijevben. Hogy miről egyeztettek, arról egyelőre nem sokat tudni, de a lengyel Onet.pl azt írta, hogy Kaczyński egyetlen megoldásként azt látja, ha békemissziót küldenek Ukrajnába.

„Az gondolom, hogy egy NATO békemisszióra vagy egy szélesebb körül, nemzetközi egyezményre van szükség. Egy olyan misszióra, ami Ukrajnában működik, és képes megvédeni magát. Ez az, amire most Ukrajnának, Európának és az egész demokratikus világnak leginkább a szüksége van.”

Morawiecki visszafogottabban nyilatkozott, ő arról beszélt, hogy Ukrajnát minél előbb fel kell venni az Európa Unióba, és fegyverekkel kell segíteni addig is a háborúban.

Zelenszkij este egy videót is közzétett, melyben a találkozón készített felvételek voltak láthatóak, de azt egyelőre nem tudni, hogy miről beszéltek a felek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!