A lvivi Szent Péter és Pál apostolok templomban tíz katonát búcsúztattak el az elmúlt napokban. Nagyrészt fiatal férfiak vesztették életüket a harcokban, a legfiatalabb mindössze 21 éves volt, jövő héten lett volna a születésnapja. A templomban szolgáló tábori lelkészek sokukat személyesen is ismerték. Együtt szolgáltak, együtt imádkoztak. Hogyan élik meg a háborút ők, és mit üzennek a hívőknek, akik a szeretteikért és a fronton harcoló katonákért aggódnak? Hogyan tudnak segíteni a katonáknak, hogy le tudják győzni a halálfélelmüket? Mi a hit és az imádság szerepe a háborúban?
Nehéz megmondani, hány halálos áldozata van ukrán oldalon a háborúnak, becslések szerint 2-4 ezer katona vesztette életét a 19. napja dúló harcokban, és több mint 500 civil halt meg. A nyugat-ukrajnai Lvivben is gyászolnak: az elmúlt két hétben tíz katonát temettek el a helyi katonai temetőben, a virágok még el sem hervadtak a sírokon. Három közülük egészen friss volt, pénteken volt a temetés. Mind a tíz katona a városból vagy annak környékéről származott. Többségében fiatal férfiak, a legfiatalabb 21 éves volt. Pavlo Jurijovics Kosztjuk március 22-én ünnepelte volna 22. születésnapját, március 3-án esett el.
A katonai temetőben külön parcellájuk van a 2014 óta folyó harcokban elesett ukrán katonáknak. Több tucat sír, a katonák arcképével. Valaki a fegyverével pózol, talpig katonai felszerelésben, másról a családi kiránduláson készült fotó került a márvány síremlékre. A most folyó konfliktusban elesett katonák számára új parcellát nyitottak, kérdés, hogy elég lesz-e számukra a kijelölt földdarab.
A lvivi katonákat a Szent Péter és Pál apostolok templomban ravatalozták fel. A 17. század elején épült jezsuita templom számára régi ismerős a háború. A 18. századtól kezdve egészen a kommunista hatalomátvételig a hadsereg fennhatósága alatt működött, tábori lelkészségként. 2011-ben nyerte vissza eredeti funkcióját, a katonaság segítségével újították fel és nyitották meg a barokk stílusú épületet. Addig könyvtárként használták, több mint 2 millió könyvet tároltak az aranyozott faragványokkal és freskókkal gazdagon díszített templom falai között.
Lviv közelében egyébként vasárnap hajnalban több halálos áldozatot követelő rakétatámadást indítottak az oroszok egy katonai támaszpont ellen, amelynek ukrán közlés szerint legalább 35 halálos áldozata volt, míg az oroszok szerint 180 külföldi zsoldos halt meg. Ez volt az eddigi legnyugatabbi orosz támadás Ukrajnában, a támaszpont csupán 17 kilométerre van a NATO-tagállam Lengyelország határától. A most felravatalozott katonák nem ebben a támadásban haltak meg.
Persze aki nem tudja mindezt, megütközhet azon, hogy az egyik oldalhajó katonák arcképeivel van tele, a feszület tövében egy felrobbant rakéta darabjai hevernek, a plafonról pedig papírmadarak lógnak a béke szimbólumaként. A katonák mind az oroszok ellen vívott harcokban vesztették életüket az elmúlt nyolc évben, de azoknak is emléket állítottak, akik a Majdanon adták az életüket Ukrajnáért. Több mint 200 emberről beszélünk, mindannyiukat ebben a templomban temették el. Az itt szolgáló tábori lelkészek a legtöbbjüket személyesen is ismerték: ismerték a szüleiket, a gyerekeiket és a feleségüket.
Lviv egyik legnagyobb és leghíresebb vallási épülete most, háború idején sem csak imahelyként és turista látványosságként szolgál. Adományokat gyűjtenek a hadsereg és a katonai szolgálatra jelentkező önkéntesek számára, az épület alatt húzódó pincerendszert óvóhelyként használja a lakosság. A miséket ugyanúgy megtartják, mint máskor, ebben nem hozott változást a háború. Sőt, talán fontosabbá is váltak ezeket a spirituális események. Legtöbbször mozdulni sem lehetett a hívőktől, ha mise idején tértünk be a templomba, rengeteg időst és katonát lehetett látni az imádkozó tömegben.
Vsevolod Semenko egyike a Szent Péter és Pál apostolok templom tábori lelkészeinek. Összesen tizenöten vannak, mind különböző ezrednél szolgálnak. A lelkész felidézte, hogy évről évre egyre több katona fotóját kellett kitenniük a templomban, és ki tudja, hogy még hány tablóra lesz szükségük, látva, hogyan eszkalálódott a konfliktus. Ő is többeket ismert a halálos áldozatok közül. Volt, akivel egyszerre végezte el a katonai akadémiát, másokat abból az ezredből ismert, ahol tábori lelkészként dolgozott. Az egyik katona sorsa különösen megérintette. „2019 decemberében beszéltünk utoljára. Lelkesen mesélte, hogy megházasodott, és hogy mennyire boldog, már a gyerekvállaláson gondolkodnak a feleségével. Egy hónap múlva meghalt.”
A lelkészt nem lepte meg az orosz invázió. Szerinte a nyugat-ukrajnai emberekben is élénken él az elmúlt 300 év történelme és az állandó fenyegetettség tapasztalata. „Arra tanított minket a történelem, hogy az oroszokban sosem lehet megbízni. Semmit nem változott Oroszország.” Attól tart, hogy ez a háború évekig húzódik majd, és még sok szenvedés vár az ukrán népre. Fordulópontnak látja a konfliktust, ami több száz évre meghatározhatja Ukrajna sorsát. „Minden nap, minden órában, minden percben imádkozom a békéért” – tette hozzá.
A templom másik lelkésze, Roman Mentukh személyesen ismerte azokat a lvivi katonákat, akiket nemrég temettek el. Kettőjükkel még az akadémián ismerkedett meg, egy ideig ugyanannál az ezrednél szolgáltak. Sok időt töltöttek együtt, közös gyakorlatokon vettek részt, kirándulásokat szerveztek, gyakran imádkoztak együtt. Érzelmileg és spirituálisan is megterhelő volt számára a haláluk, és hogy ilyen körülmények között kellett elmondania az utolsó közös imájukat. Az egyik katonának az apja szintén a fronton harcol, így az anya most azért aggódik, nehogy a fia után a férjét is elveszítse a háborúban. Munkájuk részeként nemcsak lelkileg, hanem tárgyi adományokkal is próbálják támogatni az elesett katonák családjait, akár szabadidős programokat, utazásokat is szerveznek számukra, mondta a lelkész. Lelkészi kötelességének tartja azt is, hogy ápolja a harcokban elesett katonák emlékét, ne hagyja, hogy feledésbe múljon az áldozatuk. „Az életüket adták értünk, a hazánkért, nem hagyhatom, hogy ez semmivé váljon.”
A katonák közül is sokan fordulnak hozzá lelki támogatásért, útmutatásért. Ilyenkor az a dolga, hogy mellettük legyen, együtt imádkozzon velük. Újra és újra emlékeztesse őket arra, hogy azért harcolnak, hogy megvédjék a hazájukat, nem pedig azért, hogy öljenek. A lelkész szerint nagyon fontos, hogy lássák a kettő közti különbséget. Ebben a háborúban azért harcolnak, hogy megvédjék mindazt, amit szeretnek, akiket szeretnek, míg Putyin el akarja pusztítani ezeket az értékeket, magyarázta a lelkész. Úgy gondolja, hogy ha meg is nyerik ezt a háborút, nem veszíthetik el a morális tartásukat. Nem veszíthetik szem elől az ukránok, hogy miért harcolnak, mert akkor olyanokká válnak, mint az oroszok. Ebben segíthet a vallás és a hit, magyarázta. Vsevolod Semenko abban látja a hit szerepét, hogy az emberek ne veszítsék el a reményt, képesek legyenek folytatni a harcot.
Roman Mentukh rengeteg visszajelzés kap a katonáktól, hogy látják, milyen sokan imádkoznak értük, és hogy ez mennyire megerősíti őket ezekben az emberpróbáló időkben. Azok a katonák is félnek a haláltól, akik tanácsért vagy lelki útmutatásért fordulnak hozzá, de a lelkész szerint ez teljesen természetes.
„De azzal, hogy szívük minden szeretetével a hazájukért harcolnak, le tudják győzni ezt az érzést.”
Azt tapasztalja, hogy a háború miatt a legegyszerűbb dolgokra is máshogyan tekintenek az emberek. Hálásak, hogy van áram és víz az otthonukban, hiszen sok honfitársuknak ez nem adatik meg. Elképzelhetőnek tartja, hogy a háború miatt többen járnak templomba, de szerinte nem a hívők száma a fontos, hanem, hogy mennyire erős a hitük. Persze az imádság önmagában nem elég, azonfelül is mindent meg kell tenniük, hogy „megállítsák a gonoszt.” És végülis mindegy is, hogy hívő valaki vagy sem, mert az olyan alapértékek, mint az igazságban és az emberi jóságban való hit a kereszténységben is jelen vannak. „A barátaim a fronton mindig azt szokták mondani, hogy még az ateisták is elkezdenek Istenhez imádkozni, ha először hallanak fegyverropogást.” Vsevolod Semenko ezt úgy fogalmazta meg, hogy amikor kitört a háború, mindenki megérezte Isten közelségét.
„A háborúban nincsenek ateisták.”
A vasárnapi misén Roman Mentukh arról beszélt a gyülekezetnek, hogy mindenkinek a maga módján kell megvívnia ezt a háborút. Nem ragadhat mindenki fegyvert, de lehet más módon is küzdeni: a hadsereg támogatásával, önkéntes munkával vagy éppen imádsággal. Ez magukra is igaz, újságírókra, mondta nekünk. „Maguk azzal harcolnak, hogy megosztják a világgal, ami Ukrajnában történik, elmondják a világnak az igazat.” Kollégája is többször is megemlítette, mennyire fontos az újságírók munkája. „Az igazság, az igazság közvetítése egy nagyon fontos eszköz a mai világunkban.”
Előző nap Vsevolod Semenko tartott misét, és arra biztatta a hívőket, hogy ne hagyják, hogy elragadja őket a gyűlölet. Nem szabad, hogy feleméssze őket a harag. Inkább gondoljanak szeretettel a fronton harcoló katonákra és az elhunytakra, imádkozzanak értük. Azt látja ugyanis, hogy az első napok ijedtségét mostanra felváltotta a düh, és ez nem feltétlenül jó. Fontosnak tartja, hogy ezekben a válságos időkben is békére leljen az ember, mondta. Ha valaki tanácsért, iránymutatásért fordulna hozzá, azt mondaná neki, hogy Isten közel van és a gonosz nem is annyira ijesztő, mint amilyennek tűnik. Szerinte Jézus is ezt tenné a helyében.