Az emberek már Lvivben is hozzászoktak a háborús helyzethez

2022. március 13. – 17:23

frissítve

Az emberek már Lvivben is hozzászoktak a háborús helyzethez
Fotó: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Mizsur András és Bődey János a nyugat-ukrajnai Lvivből tudósítanak éppen, elsősorban a városon keresztül menekülő ukránokról. Vasárnap hajnalban a várostól 50 kilométerre súlyos rakétatalálat ért egy katonai bázist. Minimum 35 halott és 135 sérült van, de feltehetően ennél a valóságban több halálos áldozat lesz a nap végére. Munk Veronika, a Telex alapító főszerkesztője kérdezte őket a Telex Facebook-oldalán. (A videó a cikk végén visszanézhető.)

Reggel 6-kor a légvédelmi sziréna ébresztette a kollégáinkat, akik nagyjából fél 8 körül tudták meg, hogy a közelben robbanások történtek. Amint kiderült számukra, hogy nem a városban, hanem egy onnan 50 kilométernyire, „a semmi közepén” lévő katonai bázist ért támadás, azonnal autóba ültek.

„Amikor a bázis felé autózunk, nagyon drámai volt, hogy folyamatosan előtk meg minket a szirénázó mentőautók és jöttek visszafelé velünk szembe is”

– mesélte András, hozzátéve, hogy nagyjából 20 mentőt láttak az egyórás út alatt. Kollégáink ebből is érezték, hogy sok sebesültje és akár halottja is lehet a támadásnak.

Nagyjából 10-15 kilométernyire tudták megközelíteni a bázist, az utolsó katonai ellenőrző pontot már nem engedték őket tovább, az ott állomásozó katonák nem is nyilatkozhattak. A katonai objektumot a nem látták, csak a füstből tudták kikövetkeztetni, hogy merre lehetett, mondta János.

A környező falvakban tudtak beszélgetni helyekkel, főleg vallásos, templomba igyekvő idősekkel a Telex tudósítói. Azt tapasztalták, hogy a robbanások zaja megrémítette őket, kiszolgáltatottnak érezték magukat, már csak azért is, mert nincsenek óvóhelyek a környéken, de a hitükbe próbáltak kapaszkodni.

Lvivben nincs pánik

Később Lvivbe visszatérve a városháza megerősítette a sajtóban megjelent információkat, miszerint 35 halálos áldozat van, és 130 feletti a sérültek száma. Arról, hogy milyen állapotban vannak, illetve, hogy katonákról, vagy civilekről van szó, nem adhattak felvilágosítást.

A városban András azt tapasztalta, hogy nincs pánik, mindenki éli az életét, sőt a belváros kifejezetten nyüzsgő: az emberek kint vannak az utcán, sétálnak kutyával, babakocsival, kávéznak, és a főtéren mutatványosok szórakoztatják a gyerekeket. Két hete, amikor a háború elején jártak ott a kollégáink, sokkal felfokozottabbnak érezték a hangulatot.

Most már úgy tűnik, hogy az emberek hozzászoktak a háború gondolatához, ebben kell élniük, próbálják folytatni a normális hétköznapokat

– magyarázta András, akinek több helyi azt mondta, hogy a hajnali támadás miatt sem félnek jobban. Persze vannak, akik folyamatos készültségben élnek, és összepakolt táskával várják, hogy mikor kell levonulni az óvóhelyre, sokan hozzászoktak ahhoz, hogy bármikor megszólalhatnak a szirénák és nem veszik már annyira komolyan a légiriadót.

Többszázezer menekült ellenére nincs krízis

Amikor a háború kitörése utáni napokban András és János először járt Lvivben, nagyon drámai menekülthelyzettel találkoztak, az infrastruktúra és a hatóságok sem voltak felkészülve. Azóta olyan mintha napról napra javultak az állapotok: segélyszervezetek jelentek meg, melegedő sátrakat állítottak fel, megindult az élelmiszerosztás.

Mostanra pedig szinte normalizálódott a helyzet a pályaudvaron is: pontosan lehet tudni, hogy mikor melyik peronról hová indul vonat, rendezett körülmények között szállnak fel a menekülő emberek a vonatra. Sőt, buszos szállítás is megindult, főleg Lengyelország felé.

Még mindig 200 ezer menekült van a városban, ami békeidőben több mint 700 ezer lakosú. Ennek a tömegnek a felét nagyjából a felét szállásolták el magánemberek fogadták be, a másik felét az önkormányzat látja el. A város több mint 400 intézményt (többek között óvodákat és iskolákat) nyitott meg a menekültek előtt.

A városháza szerint egyébként még nincs krízis, vannak kapacitások további emberek befogadására is.

Mizsur András és Bődey János élő bejelentkezését, amelyben a kollégáink további terveiről is szó volt, itt lehet visszanézni:

A Telexnek jelenleg hat tudósítója is Ukrajnában dolgozik, a helyszínen készült riportjainkat itt lehet elolvasni, megnézni és érdemes követni a Telexet a Facebookon és az Instagramon is, mert ha a háborús helyzet engedi, lesznek még hasonló élő bejelentkezések a következő napokban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!