Új szankciós csomag: az EU megtiltja az acélipari importot, nem visz több luxuscikket Oroszországba, a Világbankból is kitennék az oroszokat

2022. március 11. – 21:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb szankciókat jelentett be Oroszország ellen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU vezetőinek versailles-i csúcstalálkozója után.

Az EU ezt megelőzően már három szankciócsomaggal próbálta megszorongatni Oroszországot, hogy hagyja abba az Ukrajna ellen folytatott háborút. Számos kulcsfontosságú orosz bankot elzártak a nemzetközi bankrendszertől, orosz oligarchák vagyonát fagyasztották be, a rubel árfolyama pedig zuhanni kezdett. Von der Leyen szerint azonban ezek után sem látnak változást az oroszok hozzáállásában.

„Az ukrán fél többszöri ajánlata ellenére Oroszország mindeddig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy komolyan részt vegyen a diplomáciai megoldásért folyó tárgyalásokon. Ehelyett csak új hazugságokat és hamis vádakat hallunk. Ráadásul cinikus módon vagy még mindig nem nyitják meg a humanitárius folyosókat, vagy az orosz erők lebombázzák őket röviddel a bejelentésük után” – indokolta a döntést Von der Leyen.

Von der Leyen és Emmanuel Macron francia elnök már pénteken jelezte, hogy újabb gazdasági megszorításokkal sújthatják Moszkvát. Már akkor úgy tűnt, hogy szinte mindenre elszánt az EU. „Semmi sem tilos, és nincs tabu” – mondta Macron.

A legújabb szankciókról szóló közlemény arra is kitér: az EU azon fog dolgozni, hogy kitegyék Oroszországot a nagy nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi szervezetekből. Ennek keretében megvonnák Oroszországtól azokat a privilégiumokat, amelyekben eddig a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjaként részesült. Emellett valószínűleg felfüggesztik majd Oroszország tagságát egyes pénzintézeteknél, például a Nemzetközi Valutaalapban és a Világbankban, így Moszkva innen nem számíthat hitelekre. Az USA-hoz hasonlóan azt is meglépi az EU, hogy megfosztja Oroszországot az egyenlő kereskedelmi partneri státuszától, amely WTO-tagként eddig megillette, és amellyel diszkriminációmentesen vihette termékeit más országokba.

Az EB elnöke szerint továbbra is nyomást fognak gyakorolni a Putyinhoz közel álló orosz elitre, valamint családjaikra és támogatóikra. A G7 pénzügy-, igazság- és belügyminiszterei jövő héten találkoznak, hogy ennek részleteit kidolgozzák.

„Gondoskodni fogunk arról, hogy az orosz állam és elitje ne használhasson kriptoeszközöket a szankciók megkerülésére. Meg fogjuk akadályozni a Putyin-közeli csoportokat és a háború előmozdítóit abban, hogy ezeket az eszközöket vagyonuk növelésére és átruházására használják fel” – részletezte Von der Leyen a harmadik büntetőintézkedést.

Az elitet célzó büntetések egyike, hogy megtiltják minden uniós luxuscikk Oroszországba való exportját, hogy a háborút pénzzel támogató orosz elit ne folytathassa az eddigi életmódját.

Az egyik legsúlyosabb új intézkedés, hogy meg fogják tiltani a vas- és acélágazat kulcsfontosságú áruinak behozatalát Oroszországból az EU-ba. A várakozásaik szerint ez önmagában több milliárd euró exportbevételtől foszthatja majd meg Moszkvát.

Végül pedig javasolni fogják az orosz energiaszektorban való európai befektetések betiltását. Ez a tilalom kiterjed minden befektetésre, technológiatranszferre, pénzügyi szolgáltatásra, valamint az energiafeltárásra és -termelésre is. Von der Leyen szerint ez a döntés komoly nyomást helyez majd Vlagyimir Putyin elnökre is.

Orosz energiahordozók importtilalmáról továbbra sem határoztak a tagállamok. Az Oroszországból származó energiaimport tavaly 99 milliárd eurót tett ki, ez a kontinens legnagyobb kitettsége a Putyin-rezsim felé, amely számára jelentős érvágást jelentene, ha Európa függetlenedne. Ez azonban túl nagy áldozatokkal járna rövid távon ahhoz, hogy azonnal meglépje az EU. Az biztos, hogy többek között Németországot és Magyarországot is kellemetlenül érintené a gyors leválás, Lengyelország viszont az orosz energiaimport azonnali beszüntetését szorgalmazta – írja a Politico. A tagállamok jelen állás szerint 2027-ig szeretnék megszüntetni az orosz gáztól, olajtól való függőséget.

A szankciók mellett az EU arról is döntött, hogy egy 1,2 milliárd eurós sürgősségi segélycsomaggal fogják támogatni Ukrajnát. Ebből 300 millió eurót már péntek reggel folyósítottak.

„Ez a válság példátlan. Ahogy a demokráciáink által mutatott egység és a reakcióik gyorsasága is. Hallották már, amikor kijelentettem, amit most határozottan megismétlek: Ukrajna győzni fog”

– zárta beszédét Von der Leyen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!