A skót kormány bocsánatot kért a boszorkányság címén üldözött nőktől

2022. március 8. – 22:00

Másolás

Vágólapra másolva

A skót kormány nevében Nicola Sturgeon miniszterelnök kedden hivatalosan is bocsánatot kért mindazoktól, akiket boszorkányság címén ítéltek el vagy öltek meg a 16-18. században Skóciában, „sokukat pusztán azért, mert nők voltak”, írja az MTI. A kormányfő szerint a skóciai boszorkányüldözés „kolosszális igazságtalanság” volt, amelyet legalább részben a nőgyűlölet motivált a szó szoros értelmében. Felhívta a figyelmet arra, hogy még ma is vannak a világnak olyan részei, ahol nők és lányok az üldöztetést, sőt a halált kockáztatják, ha boszorkányság gyanújába keverednek.

Skóciában 1563 és 1736 között mintegy 4000 embert vádoltak meg boszorkánysággal, 84 százalékban nőket. Közülük több mint 2500 embert megfojtottak, máglyán elégettek, miután kínzással vallomást csikartak ki belőlük.

A nemzetközi nőnap alkalmából a miniszterelnök „égbekiáltó történelmi igazságtalanságnak” nevezte a boszorkányüldözést, amiért a parlamentnek posztumusz rehabilitálnia kellene mindazokat, akiket a boszorkányságról szóló 1563-as törvény alapján „megvádoltak, elítéltek, megrágalmaztak vagy kivégeztek”.

Ebben a korban sok más országban is folyt boszorkányüldözés, de tudósok szerint Skóciában a kivégzettek aránya ötszörösen haladta meg az európai átlagot.

A Witches of Scotland egyesület két éve küzdött azért, hogy az egykori áldozatokat posztumusz megkövessék és kegyelemben részesítsék, és azért, hogy emlékmű emlékeztessen az oly sokáig el nem ismert tragédiákra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!