A BBC mégis folytatja a munkát Oroszországban

2022. március 8. – 22:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC brit közszolgálati médium munkatársai mégis folytatják a tudósítást Oroszországból. Múlt pénteken jelentették be, hogy felfüggesztik az oroszországi működésüket, miután az orosz parlament egy olyan törvényt fogadott el, amely pénzbírsággal vagy akár 15 év börtönbüntetéssel is sújthatja a „hamis” információkat terjesztőket, vagyis lényegében azokat, akik az orosz központi propaganda által kiadott hírekkel nem összeegyeztethető módon számolnak be az orosz-ukrán háborúról.

Most „alapos mérlegelés” után mégis úgy döntöttek, folytatják a munkát. Azt írják, továbbra is a szigorú szerkesztési normákat betartva, függetlenül és pártatlanul számolnak be a történésekről.

Az új törvény miatt múlt héten felfüggesztette oroszországi újságíróinak munkáját a CNN, a CBC, a Bloomberg, az EFE spanyol hírügynökség, az olasz RAI, valamint a német ZDF és ARD is, most kedden pedig a New York Times is hazahívta újságíróit.

Az orosz kormány több nyugati médiumot, így a német Deutsche Welléhez hasonlóan a BBC-t is elérhetetlenné tette Oroszországban, válaszul arra, hogy az EU blokkolta az orosz állami támogatású Russia Today (RT) és a Szputnyik tartalmait. Németország a maga részéről már korábban betiltotta az RT-t, miután a Deutche Wellét más nyugati sajtótermékekkel együtt kitiltották Oroszországból.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!