Románia szemfényvesztésnek tartja az orosz fenyegetést

2022. március 7. – 15:29

Vig Emese
Vig Emese
Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Amennyiben valamely ország felajánlja Ukrajnának repülőterét, Oroszország úgy értékeli, hogy az az ország belépett a konfliktusba – fenyegetőzött Igor Konasenkov, a orosz Védelmi Minisztérium szóvivője. Az AP hírügynökség közlése szerint a Konasenkov külön kiemelte Romániát is, mondván, pontos információjuk van róla, hogy Ukrajna használhatta Románia légterét és légi bázisait.

Nicolae Ciucă kormányfő a Digi24.ro megkeresésére Oroszország fenyegetését megalapozatlannak nevezte. Kifejtette, a Suhoi 27-es ukrán gép, amely február 24-én a román légtérbe tévedt, és a román légierő két F-16-os gépe a bákói légibázisra kísért, fegyvertelenül hagyta el az országot. „Az ukrán repülőgép pontosan azért volt fegyvertelen, mert el akartuk kerülni azt a vádat, hogy Románia területéről harci repülőgép indult katonai bevetésre. Ezért sem értem, miért vádolnak minket, az eset nyilvános volt, átlátható és nem is állt szándékunkban semmit elrejteni” – mondta Ciucă.

A miniszterelnök szerint az orosz fenyegetés retorikai fogás, amellyel Oroszország elterelné a figyelmet a valós helyzetről, arról, hogy Ukrajnában civileket ölnek meg, és arról, hogy nem tartják tiszteletben a fegyveres konfliktusokra vonatkozó törvényi kereteket. Hozzátette, könnyebb másokra mutogatni, dezinformációt, félrevezetést, a propagandát alkalmazni.

„Hiába próbálnak minket megijeszteni, nincs mitől tartanunk. Az Észak-Atlanti Szövetségen belül konkrét intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a szövetség keleti határának védelmét megerősítsék – tette hozzá Románia kormányfője.

A G4media közlése szerint Vasile Dîncu román védelmi miniszter hétfőn a Kogălniceanu katonai bázison azt mondta, ha Moszkva nem áll meg Ukrajnánál, akkor a szomszédos államok stabilitása is veszélybe kerülhet. Szerinte az Európai Uniónak többet kell tennie ezen államok ellenálló képességének növelése érdekében, különösen a NATO keleti határai és a Fekete-tenger esetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!