Eddig közel 3000 ukrajnai menekültet helyezett el a katasztrófavédelem, nagyon sok a gyerek köztük

2022. március 7. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvenhárom helyszínen összesen 2871, Ukrajnából érkezett embert helyezett el a háború kitörése óta a katasztrófavédelem, köztük 1606 gyereket. A kilenc megyében létrehozott operatív törzsek koordinálják a háború elől menekülők utaztatását és elszállásolását, ami magába foglalja a befogadóhelyekre érkezők regisztrációját és ellátását is. A pályaudvarokon várakozó menekültek számára melegedőbuszokat szerveznek, 110 embert, köztük 78 gyerekeket juttattak egészségügyi ellátáshoz. A bajba jutottak elhelyezésében az önkormányzati, karitatív és humanitárius szervezetek is részt vesznek, fontos szempont, hogy a családok együtt maradjanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!