Magyar IP-címek is előkerültek az oroszok által közzétett listán, mely a kibertámadások forrását listázza

2022. március 6. – 19:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz kormány még szerdán tett közzé egy listát, melyen 17 500 olyan IP-cím szerepelt, amelyről azt állítják, hogy szerepe volt az orosz intézményeket ért kibertámadásokban. Ezek a támadások az Anonymoushoz köthetők, legalábbis többért ők vállaltak felelősséget. Most kiderült, hogy a tizenhét ezres listán több mint ötven magyar IP-cím is szerepel, erről Frész Ferenc kiberbiztonsági szekértő számolt be a CyberThreat.Report Facebook-csoportban vasárnap.

Azt írja, hogy jellemzően lakossági címekről van szó, és összefüggés is megfigyelhető, mert egy bizonyos routertípusról lehet szó, melynek egy 2018-as sérülékenységét használhatták ki. Vagyis nem úgy kell értelmezni a dolgot, hogy magyar felhasználók vettek részt a DDOS-támadásban, inkább az történt, hogy a routerük sebezhetőségét kihasználva kötötték az eszközeiket egy nemzetközi bothálózatba.

Legutóbb amúgy az orosz biztonsági szolgálat, az FSZB honlapja esett el egy terheléses támadásban, erről az Anonymous számolt be twitterén. Az ukrajnai háború kiberháborús hátteréről itt írtunk korábban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!