Újranyitják a humanitárius folyosókat Mariupolnál és Volnovakhánál, állítják az oroszok

2022. március 6. – 10:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap újra megnyitják a délkelet-ukrajnai Mariupol és Volnovakha városok humanitárius folyosóit, állítja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

A mariupoli városi tanács korábban már bejelentette, hogy helyi idő szerint 10 és este 9 óra között tűzszünet lesz, így 12 órától újra megpróbálkoznak a lakosság evakuálásával.

Mariupol polgármestere szerint a lakosság áram és víz nélkül maradt, és képtelenek eltemetni halottaikat. Szerinte Oroszország a város „megfojtására” törekszik azzal, hogy lezárja az elfogadott evakuációs útvonalakat.

Szombaton ugyanis hasonló, rövidebb mentőakcióra készültek, de azt lényegében percek után be kellett szüntetni, miután az oroszok a tűzszüneti megállapodás ellenére tovább lőtték a várost. Az orosz állami TASZSZ hírügynökség eközben meg azt állította, az ukrán nacionalisták támadják a humanitárius folyosókat, és ők nem hagyják, hogy a lakosság elhagyja Mariupolt és Volnovakhát. (CNN)

Mariupol evakuálásának tervezett útvonala:

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!