Hétfőn folytatódnak a béketárgyalások, erősítette meg az orosz fél is

2022. március 6. – 09:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Március 7-én, hétfőn folytatódnak az ukrán-orosz béketárgyalások, erősítette meg vasárnap reggelre mindkét fél, azt viszont egyik oldal sem közölte, hogy hétfőn belül pontosan mikor, illetve hogy hol találkoznak.

Ukrán oldalról David Arahamija, az ukrán elnök mögött álló kormánypárt frakcióvezetője, egyben a tárgyalási delegáció egyik vezetője már szombaton erről írt Facebook-oldalán, nagyon röviden.

Vasárnap orosz oldalról is befutott a megerősítés az orosz delegáció egyik tagjától, Leonyid Szluckijtól, aki egy YouTube-on élőben sugározott műsorban mondta el, hogy hétfőn újra találkoznak. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Szluckij korábban arról beszélt, hogy a tárgyalások második, csütörtöki szakaszán az ukrán fél bebizonyította a tárgyalói képességét, tudják, hogy emberek életéről van szó.

Az előző két tárgyalási fordulónak egyaránt a háborúban Oroszországot támogató Belarusz adott otthont.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!