Ferenc pápa: Ez nem különleges katonai hadművelet, hanem háború

2022. március 6. – 13:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa elutasítja az orosz „különleges művelet” narratívát, szerinte egyértelműen háború zajlik Ukrajnában, amelyet mártírországnak nevezett, ahol „könnyek és vér folyik”. A pápa vasárnapi mondatai a Moszkva által terjesztett hivatalos orosz narratívát támadják, amely szerint az ukrajnai invázió egy „különleges katonai művelet”, amelyet Ukrajna „demilitarizálása” érdekében indítottak.

A pápa a múlt héten a konfliktus befejezésére szólított fel, és humanitárius folyosók megnyitására szólított fel, hogy a civilek elmenekülhessenek. Ferenc pápa arról is beszélt, hogy a Szentszék készen áll mindent megtenni a béke érdekében, illetve hogy néhány napja Ukrajnában tartózkodik két bizalmas munkatársa, a lengyel Konrad Krajevski bíboros, a pápai alamizsnahivatal vezetője, valamint a cseh származású Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős vatikáni dikasztérium ideiglenes prefektusa.

„A két bíboros jelenléte a pápa és az egész keresztény nép jelenlétét bizonyítja: közel akarunk lenni, hogy mondhassuk, a háború őrültség, álljatok meg, legyetek szívesek, lássátok meg a kegyetlenséget”

– mondta.

(BBC, MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!