Ezek voltak az éjszaka legfontosabb történései

2022. március 6. – 07:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az orosz külügyi szóvivő felszólította a nyugati országokat, hogy „ne pumpálják ész nélkül” a legkorszerűbb fegyvereket a kijevi rezsimnek, mert ezzel szerinte hatalmas veszélybe sodorják a légiközlekedést Európában és annak határain túl. Ezzel valószínűleg azokra a légelhárító fegyverekre utalt, amiket Ukrajna a nyugati országoktól kapott.
  • Nem visz új befektetéseket Oroszországba az osztrák OMV, és „stratégiailag is felülvizsgálja” azt az olajvállalat, hogy megtartsa-e a közel 25 százalékos tulajdonrészét a Juzsno Russzkoje földgázmezőben.
  • Putyin utasította a Minisztertanácsot, hogy két napon belül készítse el az Oroszországgal szemben szankciókat bevezetett országok, cégek, szervezetek és magánszemélyek listáját.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton felszólította az ukránokat, hogy továbbra is aktívan álljanak ellen az oroszoknak. Zelenszkij méltatta az eddig védekezést, és kijelentette, hogy az ukránok nem adják át az országukat az ellenségnek.
  • Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy kiskunhalasi kampányrendezvényen arról beszélt, hogy a jó szomszéd fontosabb, mint a távolból ígért segítség, és az ukránoknak tudni kellett volna különbséget tenni agresszor és a segítő között. Arról is beszélt, hogy intő példaként ajánlotta ukrán kollégája figyelmébe 1956-ot, amikor a nyugatiak csak ígérték a segítséget.
  • A Visa és a MasterCard is bejelentette, hogy felfüggeszti a működését Oroszországban, ám ez az Oroszországban élők, a kártyájukat ott használók számára semmilyen változással nem fog járni. A határon túli vásárlásokra viszont nem lehet majd használni a kártyákat és a külföldön kibocsátott kártyák sem fognak működni az országban.
  • A csecsen alakulatok elhagyhatták a Borogyanka területén található pszichiátriai intézetet, ahova az ukránok állítása szerint bevonultak, de a szétlőtt települést még nem. Olekszej Kuleba, a kijevi régió kormányzója azt mondta, az oroszok szinte teljesen elpusztították a települést.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren bejelentette, hogy Elon Musk műholdas internetszolgáltatója, a Starlink még több vevőegységet küld Ukrajnába.
  • Az Amerikai Egyesült Államok arról tárgyal a lengyel kormánnyal, hogy amerikai gépekkel tömnék be a lengyel flottában keletkező réseket, ha Varsó átad néhány használt MiG-29-est Ukrajnának.
  • Az ukrán vezérkar arról beszélt, hogy az orosz csapatok a kanivi vízerőművet próbálják bevenni a Dnyeper (Dnyipro) folyón.
  • Kína továbbra is kitart amellett, hogy diplomáciával kell megoldani a konfliktust, Vang Ji külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy el kell kerülni a helyzet további szítását, és arra sürgette az Egyesült Államokat, a NATO-t és az Európia Uniót, hogy egyenlő felekként tárgyaljanak Oroszországgal.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!