Az USA külügyminisztere szerint az orosz kőolajimport betiltásának lehetőségét vizsgálják európai szövetségeseikkel

2022. március 6. – 15:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap közölte, hogy az Egyesült Államok európai szövetségeseivel együttműködve megvizsgálja az orosz kőolajimport betiltásának lehetőségét, hogy tovább büntesse az országot az ukrajnai provokálatlan invázió miatt.

„Ami az olajat, az orosz olajat illeti, tegnap telefonon beszéltem az elnökkel és a kabinet más tagjaival pontosan erről a témáról, és most tárgyalunk európai partnereinkkel és szövetségeseinkkel, hogy összehangoltan megvizsgáljuk az orosz olaj importjának betiltását, miközben biztosítjuk, hogy a világpiacokon továbbra is megfelelő mennyiségű olaj álljon rendelkezésre” – mondta a CNN műsorában. Blinken hozzátette, hogy a kérdésben jelenleg is nagyon aktív vita zajlik.

A vasárnap Moldovában tartózkodó, hat európai országot érintő körúton levő Blinken arról is beszélt, hogy Washington „nagyon hiteles jelentéseket” látott arról, hogy Oroszország háborús bűnöket követett el az ukrajnai invázió során, különösen a civilek elleni támadásokat, illetve a bevetett fegyvereket tekintve.

Az Egyesült Államok már egy sor szankciót jelentett be Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök ellen azóta, hogy az ország február 24-én háborút indított Ukrajna ellen. Az olajexport szankcionálásának példátlan lépése azonban valószínűleg az egekbe repítené az árakat, ami fájdalmas csapást mérne a fogyasztókra világszerte, mivel Oroszország a világ második számú olajtermelője.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!