A Visa és a MasterCard is felfüggeszti a működését Oroszországban

2022. március 6. – 00:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A két amerikai vállalat szinte egy időben adott ki közleményt szombat éjjel, melyben mindketten jelezték, hogy felfüggesztik az oroszországi működésüket.

A Visa bejelentése szerint a következő napokban minden ügyfelükkel és partnerükkel azon fognak dolgozni, hogy megszüntessék a tranzakciókat az országban, így az ott kiadott kártyákat csak ott lehet majd használni, a külföldön kiadottak pedig nem fognak működni Oroszországban. Al Kelly, a Visa Inc. elnök-vezérigazgatója sajnálatát fejezte ki azok felé, akiket érinteni fog a döntésük, de hozzátette, hogy

az elmúlt időszak eseményei miatt muszáj volt az általuk képviselt értékeknek megfelelően fellépniük.

A MasterCard kiemelte, hogy korábban is tettek már lépéseket az orosz invázióra reagálva – ezekről mi is írtunk –, azóta pedig folyamatosan diskurzust folytattak az ügyfeleikkel, a partnereikkel és a kormányokkal is, és számos szempontot figyelembe véve most újabb döntést hoztak. Ez gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a Visa is lépett: a hálózatuk a továbbiakban nem fogja támogatni az orosz bankok által kibocsátott kártyákat, a máshol kibocsátottakkal pedig nem lehet majd ott fizetni.

Hozzátették, hogy nehéz volt meghozni a döntést, hiszen 25 éve működnek már Oroszországban, durván 200 alkalmazottjuk van ott és sok részvényes számára is fontos országról van szó. Mint írták, az alkalmazottakat természetesen ebben az időszakban is kifizetik majd, és amint visszaállnak a dolgok a rendes kerékvágásba, velük együtt fogják helyreállítani a normális működést.

Az orosz TASS hírügynökség az orosz központi bankot idézve kiemelte, hogy az Oroszországban élők számára ez semmilyen változással nem fog járni, otthon továbbra is zavartalanul tudják majd használni a kártyáikat. A határon túli vásárlásokra viszont nem lehet majd használni a kártyákat. A most bejelentett döntések egyébként ezen túl azért sem tűnnek túl fajsúlyosnak, mert Oroszország 2014 óta éppen a Visa és a MasterCard akkori szankciók nyomán saját fizetési rendszert hozott létre Mir néven.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!