Pénteken 3203 menekült érkezett Budapestre vonattal, családegyesítésben is segédkezett a rendőrség

2022. március 5. – 08:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a társszervek 3203 menekültet fogadtak pénteken a fővárosi pályaudvarokon, a menekültek köztük 517 volt gyerek – közölte honlapján a rendőrség.

A rendőrök segítettek egy család egymástól elszakadt tagjainak is egymásra találni a Nyugati pályaudvaron. Egy Kijevből menekülő család tagjai nem tudtak ugyanarra a vonatra szállni, ráadásul a többiektől elszakadt fiatal nő mobilja is lemerült. A budapesti rendőrök segítségével pénteken a Nyugati pályaudvaron találtak ismét egymásra.

Közölték, a legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. A fővárosi és vidéki szálláshelyeken 82 ember, köztük 51 gyerek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!