Miért olyan fontos a két város, Mariupol és Volnovaha, ahol időszakos tűzszünetet hirdettek az oroszok?

2022. március 5. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mariupol: A 450 ezres város Ukrajna délkeleti részén található. Ha orosz kézre kerül, egyrészt Ukrajna egyik legnagyobb kikötőjét szereznék meg, másrészt lényegében létrejönne az oroszok által nagyon vágyott szárazföldi folyosó a 2014-ben megszerzett Krím felé.

Volnovaha: A Mariupoltól északra, Donyeck felé félúton található kisebb város környékén komoly harcok voltak az orosz invázió kezdete óta. A jelentősége, hogy összeköttetést biztosítana a szakadár Donyecki Népköztársaság és Mariupol között.

Közben az ukrán fél is megerősítette a szombat reggel kezdődő időszaki tűzszünetet, amiről újabb részletek derültek ki: Mariupol lakosságát helyi idő szerint 11 és délután 4 között próbálják meg evakuálni, a humanitárius folyosó Mariupol felől ahhoz a Zaporizzsjához vezet, amelynek atomerőművét péntek reggel foglalták el az oroszok, az evakuálást végző buszok Mariupol három pontjáról indulnak majd, de saját autóval is el lehet hagyni a várost, a kijelölt útvonalat elhagyni viszont szigorúan tilos. A városvezetés arra kér mindenkit, hogy a járműveikben minden helyet igyekezzenek kihasználni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!