Az oroszok behódolásig bombázzák az ukrán városokat, amerikai és NATO tisztviselők szerint

2022. március 5. – 02:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magas rangú amerikai és NATO hírszerzői körök számára nagyon úgy tűnik, hogy Oroszország addig fog bombázni ukrán városokat, amíg azok be nem hódolnak. A CNN szerint az USA és a NATO egyértelmű változást érzékelnek Oroszország stratégiájában, megmaradnak ugyan az utcai harcok is, de a hangsúly eltolódhat, még több bombázás, rakétacsapás várható a nagyobb ukrán városokban, ami nagyon sok civil áldozattal járhat.

A háború első napjaiban szinte kizárólag az ukrán katonai infrastruktúrát vették célba az oroszok, az utóbbi napokban azonban egyre többször látni, hogy civil célpontokra, például nagyobb társasházakra, toronyházakra is lőnek, súlyos károkat, esetenként tucatnyi halálesetet okozva.

„Az elkövetkező napok valószínűleg rosszabbak lesznek, több halállal, több szenvedéssel és több pusztítással, ahogy az orosz erők súlyosabb fegyvereket vetnek be, és folytatják támadásaikat országszerte” – mondta pénteken Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

A Washington Post számolt be először arról egy magas rangú nyugati hírszerzőre hivatkozva, hogy sok civil áldozat, „tömeges emberveszteség” valószínűsíthető a következő napokban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!