Szijjártó: A harmadik ukrajnai kimenekítés is sikeres volt, a gázellátás biztosított

2022. március 4. – 13:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter Brüsszelben, a NATO-külügyminiszterek rendkívüli értekezlete után. A magyar külügyminiszter arról beszélt, hogy

  • a NATO továbbra is kiemelten fontosnak tartja, hogy kimaradjon az orosz-ukrán háborúból,
  • a legfontosabb feladat Magyarország és a magyar emberek védelme, a magyar honvédség pedig meg tudja védeni a magyar határokat,
  • továbbra is áll, hogy Magyarország sem fegyvereket, sem katonát nem küld Ukrajnába, ahogy a fegyverszállítmányok áthaladását sem engedélyezi,
  • biztosított az ország gázellátása, minden a szerződések szerint zajlik,
  • sikeres volt a harmadik evakuációs akció Ukrajnából, 16 magyar, 3 osztrák és 1 francia állampolgár jutott el sikeresen Ungvárra,
  • zajlik az ideiglenes lvivi nagykövetség kialakítása.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!