Josep Borrell: Ez nem a hidegháború újrajátszása, ez Putyin háborúja, és csak Putyin vethet véget neki

2022. március 4. – 23:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitika főképviselője szerint az orosz–ukrán háború miatt bevezetett szankcióknak nem az a céljuk, hogy rendszerváltást okozzanak Oroszországban. „A szankciók nem azért vannak, hogy rendszerváltást provokáljunk ki Oroszországban. Éppen ellenkezőleg, a szankciókat a háború váltotta ki. A cél pedig az, hogy gyengítsék az orosz gazdaságot, hogy az orosz gazdaság megérezze a következmények súlyát, és hogy erősítsék az ukránok pozícióját a közelgő tárgyalásokon” – mondta Borrell, aki szerint a szankciók nem fogják azonnal lezárni a háborút.

„Sok mindent tehetünk, de ha az emberek azt várják, hogy a pénzügyi szankciók egyik napról a másikra megállítják a háborút, akkor nem tudják, miről beszélnek. Sajnos nincs meg a képességünk arra, hogy a háborút megállítsuk. Amit viszont tehetünk, az az, hogy idővel jelentősen gyengítjük az orosz gazdaságot” – mondta, és hozzátette, az EU szankciói nem az orosz nép ellen irányulnak, hanem a nemzetközi normák betartása érdekében hozták azokat.

„Ez nem a hidegháború újrajátszása.

Mi minden nemzet szuverenitását védjük. Megvédjük az államok területi integritását – minden államét. Keleten, nyugaton, északon és délen. Mi a nemzetközi jogot, az államok szuverenitását, a területi integritást, a határok megsértésének tilalmát védjük. Nem vagyunk az orosz nép ellenségei, Ukrajna barátai vagyunk, támogatjuk őket a harcukban, de nem vagyunk az orosz nép ellen.

Ez Putyin háborúja, és csak Putyin vethet véget neki”

– mondta Borrell. Azt is kijelentette: az EU nem fogja megadásra kérni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. „Nem fogjuk megkérni Zelenszkijt, hogy hagyja el Kijevet, nem fogjuk megkérni, hogy hagyja abba a harcot” – mondta.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!