Három ukrán katona halt meg a zaporizzsjai atomerőmű védése közben, nem jutott radioaktív anyag a környezetbe a harcok közben

2022. március 4. – 11:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A három halott katonáról az ukrán állami atomenergiai vállalat, az Energoatom adott ki közlést, hozzátéve, hogy két másik ukrán katona is megsérült a harcokban. Európa legnagyobb atomerőművéért heves harcok bontakoztak ki csütörtökről péntekre virradóra Ukrajnában, és az orosz ágyúzás következtében helyi idő szerint éjjel 1 körül tűz ütött ki a zaporizzsjai erőmű területén.

Később Olekszandr Sztaruh, a zaporizzsjai régió vezetője azt közölte, hogy egy oktatási épület és egy laboratórium gyulladt ki, és szavatolva van az erőmű nukleáris biztonsága, de az erőmű orosz kézre került. Hogy mit érdemes tudni az erőműről, arról ebben a cikkünkben írtunk.

Az enerhodari Zaporizzsjai atomerőmű megrongálódott épülete – Fotó: Energoatom / Reuters
Az enerhodari Zaporizzsjai atomerőmű megrongálódott épülete – Fotó: Energoatom / Reuters

Az atomerőmű elfoglalása után Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója azt közölte, hogy nem került radioaktív anyag a környezetbe az erőmű köri harcok közben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!