A helyi kormányzó szerint kiseprűzték az orosz előőrsöket a félmilliós Mikolajivből

2022. március 4. – 17:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb fordulat a félmilliós Mikolajiv ostromában: miután péntek reggel a város polgármestere bejelentette, hogy az orosz áttörték a védelmi vonalakat, délután a régió kormányzója már azt közölte, hogy sikerült kiszorítani a támadókat. Vitalij Kim arra intette a helyieket, hogy „Nem kell idegeskedni”.

A Fekete-tengertől 65 km-re, az alsó folyásánál kiszélesedő Déli-Bug folyó partján fekvő város stratégiai jelentőségét három hajógyára adja – itt készültek a Szovjetunió legnagyobb hadihajói is. Itt horgonyozott az ukrán flotta zászlóshajója, a Hetyman Szahajdacsnij fregatt is, mely csütörtökön orosz találat miatt léket kapott és megfeneklett.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!