Pár hete még az Australian Openen játszott, most pedig Kijevet védi az ukrán teniszező

2022. március 3. – 21:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A volt profi teniszező, Szerhij Sztahovszkij éppen Dubajban nyaralt a családjával, amikor Oroszország megtámadta hazáját, Ukrajnát. A 37 éves Sztahovszkij ekkor élete egyik legnehezebb döntését hozta meg: feleségét és három kisgyerekét budapesti otthonukban hagyta hátra, és elment Ukrajnába, hogy csatlakozzon a harcokhoz. Most a hadsereg tartalékosainak tagja, akik az ukrán fővárost, Kijevet védik. Sztahovszkij alig pár héttel korábban, az Australian Open után vonult vissza a profi tenisztől, befejezve ezzel 18 éves pályafutását. Most pedig Kijevben kuporog civil társaival együtt.

Feleségével, Anfisa Bulgakovával az év egy részét a budapesti otthonukban töltik, három hét év alatti gyerekük van. Sztahovszkij a CNN-nek adott nyilatkozatában azt mondta: „Itt születtem, a nagyszüleim itt vannak eltemetve, és szeretném, ha a történelmet el tudnám mesélni a gyerekeimnek. Itt senki sem akarja, hogy Oroszország felszabadítsa őket”. Arról is beszélt, hogy bűntudata van, amiért elhagyta a családját. „Lehetetlen volt ezt a döntést tétovázás nélkül meghozni. Feleségem és három gyerekem van. Ha otthon maradnék, bűntudatom lenne, hogy nem jöttem volna vissza Ukrajnába, és most, hogy itt vagyok, bűntudatom van, hogy otthon hagytam őket” – mondta.

A felesége is nehezen viseli a döntését. „Természetesen dühös volt. Megértette az okát, de számára ez árulás volt. És teljesen megértem, hogy miért érez így” – tette hozzá. Sztahovszkij azt mondta, nem mondták el a gyerekeiknek, hogy hová indul. „A feleségem nem mondta el nekik, és én sem mondtam el nekik, hogy hová megyek. Gondolom, hamarosan rájönnek. Csak azt mondtam nekik, hogy mindjárt visszajövök, és remélem, hogy így is lesz.”

Az ukrán erőkhöz csatlakozott sportolókról ebben a cikkben írtunk bővebben.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!