Különleges státuszt kapnak az Ukrajnából menekülők az EU-tagországoktól

2022. március 3. – 19:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió tagországai különleges státusz megadásával ideiglenes védelmet biztosítanak az ukrajnai háború elől menekülőknek – jelentette be Ylva Johansson uniós belügyi biztos csütörtökön. Az uniós belügyminiszterek által elfogadott határozat céljai között szerepel, hogy felgyorsítsák a nemzeti menekültügyi eljárásokat.

Johansson bejelentésének ellent mond, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón még azt mondta, a magyar kormány nem támogatja az Európai Bizottság javaslatát, hogy azonnali ideiglenes védelmet kaphassanak a menekültek. A kormányinfón hangzott el a kérdés, hogy támogatja-e a kormány az Európai Bizottság javaslatát, hogy az azonnali ideiglenes védelmet megkaphassák az Ukrajnából érkező menekültek? Gulyás egyértelmű válasza erre az volt, hogy nem, és ezzel a többi V4-es tagállam is egyetért – tette hozzá.

Gulyás úgy vélte, a hatályos magyar, és más tagállami jogszabályok, illetve a kormány által meghozott, az ukrajnai ás kárpátaljai menekültek megsegítése érdekében tett azonnali intézkedések világosan rendezik a helyzetet, és így nincs szükség az ideiglenes uniós védelem intézményére.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!