Ukrajnából menekült kismama szült a Semmelweis Egyetem klinikáján

2022. március 2. – 16:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Ukrajnából érkezett kismama a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján adott életet egészséges újszülöttjének március 1-jén este terhességének 40. hetében. Az 56 centiméterrel és 3400 grammal született kisfiú a Matvij nevet kapta. A baba és édesanyja is jól vannak – írja az egyetem közleménye.

A kisfiú születésének körülményeiről dr. Ács Nándor, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója azt mondta, hogy a szülőszobán és a csecsemőosztályon is dolgozott a szülés napján kárpátaljai származású és ukránul is beszélő kolléganő, így végig tudtak az édesanyával a saját anyanyelvén kommunikálni. A kismama és a baba is jól vannak, és hamarosan elhagyhatják a klinikát.

A Magyar Orvosi Kamara a Magyar Orvosokért Alapítványon keresztül 2,5 millió forintos segítséget küld az Orvosok Határok Nélkül szervezetnek, ukrajnai tevékenységüket támogatva. Ezen felül 2,5 millió forintot küldenek a Magyar Vöröskereszt részére, hogy a háborús menekültek itthoni egészségügyi ellátását segítsék.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!