Klicsko polgármester szerint nincs sérültje a kijevi pályaudvar melletti robbanásnak

2022. március 02. – 22:23

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi idő szerint 8 óra után hatalmas robbanás rázta meg Kijev belvárosát. Az előzetes hírek szerint a városból való menekülés egyetlen fő lehetőségeként megmaradt főpályaudvar környékét érte rakétatalálat – ukrán források szerint a védelmi minisztérium és a hadsereg központi épülete lehetett a célpont. Később kiderült, hogy a pályaudvar közelében található fő távfűtő vezeték mellett történhetett a robbanás.

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko szerda este azt a tájékoztatást adta, hogy az előzetes információi szerint nem tudni sérülésről, hozzátette viszont, hogy a robbanás beszakította a pályaudvar ablakait. További információt viszont nem osztott meg az esetről.

A belügyminisztérium egyik tanácsadója korábban azt közölte, hogy a károkat egy, az ukrán légvédelem által lelőtt rakéta lezuhanó roncsai okozták. A vasúttársaság közleménye szerint a pályaudvar épülete kisebb károkat szenvedett, a sérültek száma egyelőre nem ismert, a vonatok továbbra is közlekednek. (CNN)

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!