Kétszáz harmadik országbeli állampolgár jelentkezett az Idegenrendészeti Főigazgatóságon kedden

2022. március 1. – 17:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz–ukrán konfliktus kezdete óta 313 menedékkérelmet regisztrált – áll a szervezet közleményében, amit az MTI közölt.

Hétfőn érkeztek a Nyugati pályaudvarra az első, nagyobb menekültcsoportokat szállító vonatok Ukrajna felől. Mostanáig mintegy 200 harmadik országbeli állampolgár jelent meg kedden az idegenrendészeti főigazgatóság budapesti ügyfélszolgálatain.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Közleményükben azt írják, az OIF a fegyveres konfliktus kitörése óta folyamatosan részt vesz az Ukrajna felől érkezők megsegítésében. A határ mentén kialakított gyűjtőpontokon éjjel-nappal jelen vannak, és folyamatosan ellenőrzik az érkező személyeket, felveszik az adataikat és kérelmüket, leveszik ujjnyomatukat, valamint fényképet készítünk róluk, hogy aztán a szükséges okmányokkal lássák el a kérelmezőket. A Főigazgatóság munkáját egy mobil ügyfélszolgálati busz is segíti, melyben ugyanúgy be tudják nyújtani az ide érkezők a kérelmüket, mint az ügyfélszolgálatunkon vagy a gyűjtőpontokon.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!