Gerhard Schrödert otthagyta a csapata az oroszokhoz való ragaszkodása miatt

2022. március 1. – 15:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gerhard Schröder, a volt német kancellár teljes hivatali stábja felállt, amiért Schröder nem hajlandó elvágni az őt a Kremlhez fűző szálakat, írja a Politico a Pioneer nevű német online lap cikke alapján. Albrecht Funk több mint húsz éven át volt Schröder hivatalának a vezetője. A német lap értesülése szerint Funk a múlt héten döntötte el, hogy felmond, miután hiába tanácsolta a főnökének Ukrajna megszállása után, hogy ne dolgozzon többé a Gazprom és a Rosznyefty gázvállalatokoknak. Funkkal együtt összesen négy ember hagyja ott Schrödert.

A német kancellári posztot 1998-2005 között betöltő Schröder tagja a Rosznyeft orosz olajipari óriásvállalat igazgatótanácsának és az Északi Áramlat-2 gázvezeték építésével megbízott vállalat részvényesi bizottságának elnöke, emellett jelölték a Gazprom igazgatótanácsába is. Orosz üzleti kapcsolatai miatt már egy ideje nő rajta a nyomás. Schröder múlt csütörtökön egy LinkedIn-bejegyzésben óva intett attól, hogy Európa és Oroszország megszakítsa kapcsolatait: „Sok hiba történt – mindkét oldalon. De Oroszország biztonsági érdekei sem indokolják katonai eszközök alkalmazását.”

Egyre hangosabbak azok a hangok is, amelyek azt követelik, hogy Schrödert fosszák meg a volt kancellárokat megillető juttatásoktól, beleértve a nyugdíjat is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!