Az ukrán belügyminiszter Oroszország kizárását kérte az Interpolból

2022. február 28. – 18:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Guardian az ukrán belügyminiszterre hivatkozva azt írja, hogy Ukrajna Oroszország azonnali kizárását követeli a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezetéből, azaz az Interpolból.

Denisz Monasztriszkij mindezt egy Facebook-posztban jelentette be, ahol az oroszokat azzal vádolta, hogy visszaélnek a szervezet eszközeivel, és arra használják őket, hogy politikai ellenfeleket vegyenek célba világszerte.

A Guardian szerint az elmúlt években többször érte kritika az Interpolt azzal kapcsolatban, hogy néhány ország a bizonyítottan bűncselekményt elkövetők helyett száműzetésben lévő politikai ellenfelek megjelölésére használja a szervezet „vörös jelzését”.

Az egyelőre nem világos, hogyan nézhet ki egy ország kizárása az Interpolból. Jelenleg Észak-Korea az egyetlen olyan jelentős ENSZ-tagállam, amely nincs bent a szervezetben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!