Putyin megköszönte az orosz katonáknak a helytállást

2022. február 27. – 10:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin vasárnap tévébeszédet mondott, ami a Kreml honlapján is megjelent, és ebben a BBC jelentése szerint kiemelte, a különleges hadműveleti parancsnokság, a hadsereg esküjéhez híven, hősiesen teljesíti katonai kötelességét, a szakadár köztársaságok támogatását. „Kifogástalanul végezték szolgálatukat Oroszország népéért, szülőhazánkért. Sok szerencsét és minden jót kívánok nektek és a szeretteiteknek is.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!