Izrael helyreállítja diplomáciai kapcsolatait Lengyelországgal

2022. február 27. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael helyreállítja teljes körű diplomáciai kapcsolatait Lengyelországgal az Ukrajna orosz megtámadása nyomán kialakult háborús válságban – jelentette a helyi médiára hivatkozva az MTI.

Jaír Lapid külügyminiszter bejelentette: a Lengyelországba már régóta kijelölt új izraeli nagykövet, Jákov Livne azonnali kiutazását állomáshelyére, hogy bekapcsolódhasson az Ukrajnából menekülő izraeliek és zsidók megsegítésében.

„Örömmel üdvözöljük az új nagykövetet. Tavaly augusztusban kellett volna megérkeznie, végre befejeződött nem kívánatos késlekedése”- nyilatkozta Pavel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes az Izrael Ma (Jiszrael Hajom) című újságnak. Livnét már tavaly nyáron kinevezték varsói nagykövetté, de nem utazott el állomáshelyére, mert Jaír Lapid ezzel is tiltakozott amiatt, hogy Andrzej Duda lengyel elnök jóváhagyott egy törvénymódosítást, amely megakadályozza újabb követelések benyújtását a nácik által elrabolt zsidó vagyonokért.

A lap szerint a két ország között jelentősen javult a kapcsolat az utóbbi napokban, miután Lengyelország hathatós segítséget nyújtott Izraelnek az izraeli és zsidó civilek Ukrajnából történű evakuálásához és az Ukrajnában állomásozó izraeli diplomaták átutazásának megszervezéséhez.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!