Ingyenes utazást biztosít a MÁV az Ukrajnából menekülőknek

2022. február 27. – 12:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Állampolgárságtól függetlenül díjmentes, ún. szolidaritási menetjeggyel utazhatnak tovább Záhony állomásról azok az utasok, akik egyértelműen Ukrajnából érkeztek és más magyarországi célállomásra tartanak. Az intézkedés szombaton éjfélkor lépett életbe, és a magyar határig a nemzetközi vonatokra is érvényes a díjmentesség. A szolidaritási jegy csak másodosztályon vehető igénybe, mellé a feláras vonatokon a gyorsvonati pótjegyet nem kell megvásárolni. Ezzel a jeggyel a helybiztosítással közlekedő vonatokon elsődlegesen a többletkocsikban szabadon maradó ülőhelyeken használható fel. Kizárólag Záhony állomáson vagy az onnan induló vonatokon váltható meg a díjmentes menetjegy. A MÁV-START emellett hosszabb szerelvényeket is biztosít a Záhony-Csap határátmenetben, a legtöbb vonat 6 kocsival közlekedik, de ezekhez szükség esetén további tartalékkocsikat is hozzá tudnak csatolni.

Az éjszakai órákban, szombat este 18 órától vasárnap reggel 8 óráig vasúton közel 1500 fő érkezett Záhonyba, ahol a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Vöröskereszt önkéntesei az érkezőknek ellátást biztosítanak, segítenek az ügyintézésben és a tolmácsolásban. A záhonyi állomáson egy 14 kocsis szerelvényt állítottak ki a menekültek részére, vasárnap délelőtt 450 fő tartózkodott rajta. A vasútállomás minden alkalmas helyiségét megnyitották a menekültek számára. (MÁV)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!