Észak-Korea ismét ballisztikus rakétát tesztelt

2022. február 27. – 02:24

Másolás

Vágólapra másolva

Feltehetőleg ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea vasárnap – jelentette a japán parti őrség és a dél-koreai hadsereg. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szerint Észak-Korea legalább egy „azonosítatlan lövedéket” lőtt ki keletre, vagyis a Japán-tenger irányába – írja az MTI.

Az idén ez már a nyolcadik észak-koreai rakétakilövés volt. Csak januárban már hét rakétatesztet hajtottak végre, a legutóbbit január 30-án. Akkor közepes hatótávolságú, Hvaszong-12 típusú ballisztikus rakétát tesztelt, amely szakértők szerint is elméletileg képes elérni az Egyesült Államokhoz tartozó Guam szigetét. Phenjan 2017 óta nem próbálta ki ezt az atomtöltet hordozására is alkalmas rakétát.

A hírügynökségi beszámolók szerint Phenjan figyelemelterelésként használhatja az ukrajnai háborús helyzetet saját rakétaprogramjának fejlesztésére. Dél-Koreában március 9-én elnökválasztást tartanak. A dél-koreai ellenzéki konzervatív Néphatalom Pártjának (PPP) jelöltje, Jun Szuk Jeol a múlt héten figyelmeztetett arra, hogy Észak-Korea az ukrán válságot kihasználva saját provokációt indíthat.

Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán attól tart, hogy a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások megtorpanása nyomán Észak-Korea felújítja atomfegyvereinek, illetve közepes hatótávolságú rakétáinak tesztelését is. A közepes hatótávolságú rakéták olyan fegyverek, amelyek hatótávolsága 800 és 5500 kilométer között van.

A Pentagon vagy az amerikai külügyminisztérium nem kommentálta azonnal a vasárnapi rakétatesztet. Washington azt állítja, hogy nyitott az Észak-Koreával előfeltételek nélkül folytatandó tárgyalásokra, de Phenjan eddig őszintétlennek minősítette ezeket a felajánlásokat – írja a Reuters.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!