Az orosz házelnök szerint béketeremtő művelet zajlik, így aztán az ukránoknak nincs mitől tartaniuk

2022. február 25. – 04:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna lakosságának nem kell tartania az orosz „béketeremtő művelettől”, mondta még csütörtökön Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke Managuában. Azért van Nicaraguában, és azért szólalt fel a nicaraguai parlament rendkívüli ülésén Vologyin, mert épp egy orosz delegációval az orosz-szövetséges Kubát, Nicaraguát és Venezuelát látogatja meg, írja az MTI.

Vjacseszlav Vologyin szerint az orosz katonai beavatkozásnak az a célja, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát és egy nagyszabású háborút. „Az ukrán népnek nem kell félnie a béketeremtő művelettől, mert az egyedül a katonai leszerelést szolgálja” – emelte ki beszédében az orosz politikus. „Ukrajnának független, demokratikus és békés államnak kell lennie és meg kell szabadulnia az ultranacionalista, népellenes ideológiától, hogy a lakosság érdekében tudjon fejlődni” – fogalmazott Vologyin.

Szavainak ellentmond, hogy az ukrán elnök tájékoztatása szerint egyetlen nap alatt már 137 ember meghalt – köztük legalább 10 civil –, 306 pedig megsérült a támadásokban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!